Ravaszdi és a horgász.

Imádok csendes, őszi estéken kiülni a Balaton partjára és lesni ezernyi fényes csillag társaságában pecabotom kapásjelzőjéét. Múlt hét péntek este már sötétedés előtt elfoglaltam szokásos helyemet egy terebélyes fűzfa lombja alatt, melynek csüngő koronája nappal a tűző naptól véd meg, míg este sátorként ölel körbe s bújtat el a sétálok zavaró érdeklődése elől.

Horgászni egyedül és nyugalomban szeretek. Már megszoktam, hogy ilyen kora ősztől, mikor már minden zaj elül, megjelenik egy – egy magányos róka, amelyik, ha netán elbóbiskolnék a pikkelyeseknek  szánt illatos etetőanyagomat, vagy a szákban lubickoló halaimat igyekszenek megdézsmálni. Többször sikerült is néhány ravaszdinak, ezért ma már óvatosabb vagyok. Figyelek.

 

A hold, amikor világít könnyű észrevenni őkelmét mert a szemei, mint két fénylő LED, parázsló fénnyel izzanak a sötétben. Ám ami akkor Péntek este történt megsüvegelendő tett volt a ravaszdi, azaz a ravaszdik részéről.

Kapásom nem volt ezért időmből kitelt, hogy Tihany fényeit csodáljam. Hamarosan a távolban kikötni készülő komp látványa felé fordult a figyelmem, de hirtelen más is történt. Megjelent az izzó szempár tőlem szinte karnyújtásnyira.

A mindenit – gondoltam – ennek fele sem tréfa, ez a tolvaj már megint kiszagolta, hogy finom csemege illatozik a bevásárló szatyrom aljából. Rókakoma csendben, mozdulatlanul várt. Azt hiszem engem lesett, hogy alszom – e már?

Halkan hortyogtam néhányat, hogy becsapjam s majd, ha közelít a mellettem heverő merítőszákom nyelével jól oldalba vágom őkelmét. Kicsit móresre tanítom a tolvajt. Ám a ravaszdi kiszúrhatta a színlelésemet, mert hirtelen taktikát változtatott.

Tőlem kicsit távolabb ledobott melegítőfelsőmet hirtelen felkapta s futni kezdett vele a közeli sövénysor irányába. Én utána a merítő háló nyelével a tolvajt fenyegetve, de mivel köztünk kb. hetven év a korkülönbség ő volt a gyorsabb. Már éppen lemondtam a melegítőfelsőmről, amikor ravaszdi fékezett. Visszafordult és vigyori pofájával csalogatón felém dobta az elcsent ruhadarabomat. Mikor odaértem a tolvaj már odébbállt.

Zihálva magamra kaptam a melegítőfelsőmet és siettem vissza a botjaimhoz megnézni, hogy a kapásjelzők a kis színjáték közben nem himbálóznak – e egy termetes potyka unszolására? Kapásom ugyan nem volt, de kitekertem a szerelékeimet, hogy újra csalizzam a horgaimat, mégpedig a szatyromban illatozó etetőkeverékemmel.

De most jött csak a meglepetés. A szatyor eltűnt. Hiába kerestem, sehol sem találtam. Végre leesett az a bizonyos “tantusz”. A ravaszdi elvitte.

De az nem lehet – gondoltam -, hiszen még csak néhány perce, hogy a sövényig kergettem. Előttem futott, vagyis őkelme nem lehetett? Amíg így töprengtem magamban nem meszez tőlem úgy húsz lépésnyire már nem egy szempár, hanem kettő világított felém a sötétségből. Vihogva felröhögtek, majd a szatyromat hátrahagyva eloldalogtak a vasúti töltés túloldalán emelkedő, bokros domboldal irányába.

Előszór azt hittem, hogy álmodtam az egészet, de amikor ismételten keresni kezdtem az etetőkosárba gyúrt illatos csalimat s hűlt helyét találtam ráeszméltem: ez valóság és nem álom. 

Hirtelen elszállt minden mérgem. Rájöttem, hogy ravaszdiék jól átvertek. Amíg én a melegítőfelsőm tolvaját kergettem a párja elvitte a szatyromat az esti horgászatra szánt illatozó halcsalimmal együtt. Nos, ha eddig nem tudtam volna, hogy a róka miért ravaszdi, péntek este megtanultam.

Ez bizony megtörtént

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots