Színekről általában

 

 

„Emberi gyarlóságunkat, felületességünket az bizonyítja a legjobban, hogy a hozzánk – szemléletünk körébe – legközelebb eső dolgokat, jelenségeket, kevésbé ismerjük, mint a távolikat. Ezeket igénytelenségünk folytán csak egyszerűen tudomásul vesszük.

”Pentsy József (Iparosok olvasótára1902.)

 

 

Minél mélyebbre ásunk a bennünket körülölelő világ rejtelmeibe, mennél jobban igyekszünk megérteni a természet bonyolult törvényeinek összefüggéseit, annál inkább belátjuk, hogy a világegyetem titkainak megismerése szinte leehetetlen vállalkozás.

 

 

Ám Ősanyánk. Éva, amikor  leszakította gyümölcsét a tudás fájának,s az „álnok kígyó” sugallatára, megízlelte a benne elrejtett tudásnak hamiskásan édes zamatát, büntetésből  nem csak, hogy kitiltattunk Isten édeni kertjéből,  de mellé még örökös munkára s  tanulásra is ítéltettünk.

Azóta kutathatunk, tervezhetünk, építhetünk, fúrhatunk s faraghatunk annak reményében, hogy az így  megszerzett tudásunk révén egyszer majd ismét viszantlálunk a Nagy Kertész örök boldogsággal kecsegtető gyümölcsösébe.

 

Az elkövetett csínyünkért – tegyük csak  szívünkre a kezünket – nem is fizettünk olyan rettenetes árat,  hiszen idelent, az Ő kertjén túli világban is – a génjeinkbe már örökre beleégett képek mintájára – ahhoz az egyszer volt kerthez nagyon is  hasonlatos,  bőségben és kényelemben gazdag élettér felépítésre nyílt  újabb  lehetőségünk.

Hogy hogyan élünk vele, az már a mi gondunk.

 

 

Már az is elég, ha csupán csak elfogadnunk a Teremtő mindenkor felénk nyújtott segítőkész kezeit, ha odafigyelünk önzetlen tanításaira, vagyis  elsajátítjuk a természetből könnyen olvasható minden körülményességet nélkülöző egyszerű törvényeit.Ám az is elég, ha jó időben, jó helyre állunk s az általa teremtett harmonikus világ szépségeit nem csak nézzük, de látjuk is.

 

Mind ez, mely ugyan nem kevés,  de mégis csak elég ahhoz, hogy megérintsen bennünket az a szikra, annak az isteni sugallatnak a jóságos ihletése, mely nélkül sohasem találhatunk vissza Isten általunk oly annyira vágyott Éden kertjébe.

Állt már Ön nyitott szemmel és nyitott lélekkel a mi “t3ngerünk” partján?

 

 

 

Akiből egy ilyen látványnak a hatására akaratlanul is nem tőr elő; „Istenem honnan ez a sok gyönyörűség?” – felkiáltás az vagy vak, vagy csupán csak érzéketlen e harmonikus világunk szépségeinek a befogadására.

 

 

Van, aki beéri azzal, hogy ezt a csodás látványt rámába foglalva megvásárolja egy boltban, s dísznek a szobája falára akasztja, míg megint mások – s nem is kevesek – lelkük legmélyére rejtve, időtlen – időkig megőrözik, magukba zárják ennek a gyönyörű képnek egy – egy olyan apró részletétének a hangulatát, mely a látottak egy varázslatos színkombinációjából, vagy csupán csak egy hihetetlenül egyszerű formájának látványos vonalvezetéséből fakad.  Egy ilyen élmény természetesen létrejöhet, hang, íz vagy éppen különféle illatok hatására is.

 

 

Az ilyen érzelmektől átszőtt és elrejtett képeket, egy hirtelen jött sugallatra – egyéniségüktől és képességeinktől indíttatva, ki ecsettel, ki vésővel, ki bonyolult rímekbe szedve, mások, vagy éppen csak saját örömükre, a lelkük mélyéből  kimásolják. De bármilyen formáját is választják az eredeti kép másolásának az mindig is tükörképe marad az égi ecsettel festett nagy Műalkotásnak.

 

 

Nos, ilyesféle és nem más minden művészetnek, köztük a lakásberendezés művészetemének is titka és nyitja. Ez tehát az a bizonyos „isteni sugallat.” mely az alkotni akarást, vagyis az eredeti valós képnek az örökös másolási vágyát, újra- és újragerjeszti az EMBERBEN.

 

Minden csoda közül, talán az „eredeti kép” színharmóniája az, mely a világot kémlelő ember számára a legcsodálatosabb, de egyben a legmegkapóbb élmény is.

Az isteni műalkotáson sehol egy „giccses,”oda nem illő színfolt, de még egy fals  pötty sem, amely felesleges. Ahol ilyen ellentmondás mégis előfordulna a látott képben, ott biztosak lehetünk benne, hogy az ember elme romboló tudatlansága és hanyag nemtörődömsége a ludas.

 

 

 

Nos, ha már ennyire felmagasztaltam szemünknek és lelkünknek tetsző gyönyörűséget; a színharmóniát, akkor most erről érdemes lenne egy nálamnál messze avatottabb ember véleményét is meghallgatni. Ő bizony közel fél évszázadot fordított értékes idejéből arra, hogy megfejtse a színeknek azt a mágikus erejét mellyel az emberi lélekre hatni képesek.

 

 

A színek tanulmányozása során sok korábbi kérdésre talált választ, de közel sem jutott többre, mint az a németalföldi kutakodó, aki egyenesen bele őrült a Nap színének lefestésébe. Ez utóbbit Vincent Van Gogh, míg az előbbit; Friedrich Goethe – néven tiszteljük.

 

„A szín a fénynek derűs tettereje és mély bánata.” (idézet: F. Goethe)

Nos, ilyen egyszerű ez kérem, Goethe, a nagy német költő és filozófus megfogalmazásában. És hogy mennyire igaza van, azt ma már a fizika tudománya is alátámasztja.

A mágneses rezgések ismeretének összessége, a fénytan, ma már a nagy festő Vincent Van Gogh sikertelen kísérleteire is választ tud adni. Ugyanis a Nap fénye a színek teljes spektrumát sűríti magában, vagyis a létező színek mindegyikét tartalmazza. Ezt a színt pedig megfesteni csak maga a Teremtő volt képes. (Íme egy újabb csodája a világnak.)

Az orosz táblakép (ikon) festők a nap sugarait például aranyszinnel utánozták.

 

 

 

Nos, hogy ne a misztikumok világába kalandozzunk el, ajánlanám, foglaljuk inkább össze röviden, amit ma a színekről általában tudunk és mely tudást a lakberendezésben gyakran alkalmazni is.

 

 

A színek a fénynek és az anyagoknak közös gyermekei. Ahogy mondani szokás; szoros kölcsönhatásban állnak egymással.

A fény hatására az anyagok azon képességüknél fogva, hogy bizonyos mágneses hullámokat – amilyen maga fény is – felületükről visszavernek, vagy éppen-hogy  elnyelnek, a szerint tűnnek pirosnak, kéknek, sárgának vagy pompáznak csodálatos szín kavalkádban. (tarkák)

A fény erősségétől függően a látható színek – (és azért csak azok, mert léteznek szemünk számára már nem látható tartományokban is, mit például az ibolyán túliak) – kivilágosodnak, halványodnak, sötétednek, míg nem a sötétségben, teljesen eltűnnek. Vigyázat! A sötétség nem azonos a feketével!

 

 

 

Az ember kiváltsága, hogy a színeket nem csak láthatja, de azok végtelen skáláját más érzékszerveivel még érzékelni is képes. A színek megjelenési formája – azoknak végtelen árnyalatai – az emberi szem számára mindig lenyűgöző esztétikai élmény, ezért az élettani hatásukkal is minden esetben számolnunk kell.

A színekkel gyógyíthatunk, de helytelen és mértéktelen alkalmazásukkal éppen úgy meg is betegíthetünk arra hajlamos, egészséges embereket. A kínai gyógyítók már évezredekkel, ezelőtt használták a vörös színt a himlő gyógyítására s ajánlották a Nap UV (ultraviola) sugarainak használatát különféle kórokozók (baktériumok, vírusok) elpusztítására. ( 3000 évvel ezelőtt e felismerés révén készítettek már szárított húsból, halból, tejből (instant) porokat) Hun eleink is ily módon tartósított hús – és tejporokból készült ételeket fogyasztottak hosszú hadjárataikon.)

 

 

 

A színek, még ha kevesen is gondolunk rá, segítenek a tájékozódásban, segítenek az élő és élettelen világ megismerésében. Ösztönöznek az egymás közötti kapcsolatteremtésre és megtanítanak a jó és a rossz fogalmának megkülönböztetésére, valamint a veszélyek kivédésére.

 

 

Bizonyos színek például meleg, vagy hideg érzését kelthetik bennünk. A vörösek felizgatnak, a zöldek megnyugtatnak, más színek viszont taszítanak, de még undort is kelthetnek bennünk. (keki)

A tarka színvilág vidámságot, könnyedséget, szabadságot sugároz, míg a sötét színek komorak, ünnepélyesek, de akár még  bizonytalanságot és feszültséget is kelthetnek bennünk.

 

 

Mint tudjuk, a színek befolyással bírnak a párválasztásban az emberekre éppen úgy, mint az állatvilágban, de egyes a növények életében is. Példaként említhetnénk a madarak színpompás tollazatát vagy a korallhalak és az egzotikus virágok színorgiáját. A színekkel azonban nem csak az élővilágot jellemezhetjük, hanem a bennünket körülvevő élettelen anyagok világát is.

 

 

A színek teremtik meg az élő – és az élettelen világ harmóniáját, a közöttük lévő átjárhatóság örök körforgásának bizonyíthatóságát.

 

Hogy a lélek és a szellem is anyagi természetű, bizonyítják a sokszínűségük és a különféle színek hatására létrejövő visszatükröző (kisugárzó) képességük.

A mi kis világunkban, más szóval az otthonunkban, ugyanezt a természettől ellesett harmóniát igyekszünk ősi ösztöneink alapján elérni.

 

 

Az ember ma már a színeket tudatosan használja önmaga és környezetének szépítésére. Ebből következik, hogy a színek árulkodnak használójuk jelleméről, érzelmi világáról, egyéniségéről. Ezt a felismerést egyfelől a lélektan, másfelől a fiziológia tudománya és harmadsorban, de nem utolsóként, a lakberendező is igyekszik a munkája során figyelembe venni..

 

 

Amikor lakberendezési tudásunkat igyekszünk kibontakoztatni az otthonépítés nemes célja érdekében, vegyük figyelembe a majdan ott élők bizonyos színekhez való vonzódását vagy ellenszenvét. Ezeket az érzelmeiket tervezői munkánk során feltétlenül tartsuk tiszteletben, ugyanis ellenkező esetben a sikertelenség és az „élhetetlen otthon” stigmája, szinte kódolva lesz munkánk eredményességében. Figyelmetlenségünkből előfordulhat, hogy a drágán megvásárolt és beépített anyagok éppen azok számára vesztik majd el az értéküket, akiknek kényelmére, tetszésre igyekeztünk betervezni azokat.

 

 

Leendő lakberendezők tehát figyelem!

A színek helyes alkalmazásával viszonylag olcsón és gyors eredményt érhetünk el otthonok ki – és átalakításánál, de ugyanakkor mértéktelen használatukkal éppen olyan gyorsan teremthetünk azokban bábeli zűrzavart is.

 

 

Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Szerző: Horváth Tamás