Örökös napsütésben – Színek és dallamok

SZÍNEK ÉS DALLAMOK 01  KAENEVÁL

 

Még napjainkban is sokan gondolják úgy, hogy a színeknek és dallamok hangjainak tulajdonságai megegyeznek. A festők színekkel igyekeznek megfesteni a dallamokat, míg a zeneszerzők színeket szeretnének a hangjegyekbe foglalni. Önök szerint ez sikerülhet?

 

(Naplójegyzetek egy Karib szigeteki lakberendezési tábor előadásából – I. fejezet VIII. rész
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

Az előadóterem párnázott ajtaja, mint egy varázsütésre, hirtelen felpattant s az éjszaki ismerkedési összejövetelben végletekig elgyötört hallgatóság legnagyobb bosszúságára s sivalkodó trombitaszó kíséretében Joseph és zenésztársai vonatoztak be, élükön csápoló karokkal és széles vigyorral képén óraadónkkal, Pierre – el.

 

 

 

 

Mit ne mondjak, az asztal lapján romokban heverő, lakberendező társaimmal együtt, Pierre-t s vele az egész zenész bandát, a tenger legsötétebb mélyére kívántuk, csakhogy végre ismét csend legyen!

De ez mind semmiségnek tűnt ahhoz képest, ami ezután következett.

– Felkelni matrózok! Felmosni a fedélzetet! – Üvöltötte el magát, ahogy csak a torkán kifért Pierre, majd látva macskajajos, fájdalmas képünket eszelős röhögésbe kezdett.

Mikor végre jól kiszórakozta magát gúnyosan megkérdezte:

– Akad itt valakinél, valamilyen tisztességes innivaló, vagy ma úgy döntöttetek, hogy ma mindannyian vízbe fulladunk?

Pierre kérdésére, de főleg az ital szó hallatára, mely ebben a pillanatban legtöbbünk számára  elviselhetetlen volt, csak apró csuklások és elfojtott böffentések zaja volt a válasz.

 

 

Pierre látva a „tengernyi kínt”  pillanatnyi megindultságában,  hamis  részvéttel a tekintetében,  Joseph trombitatokjából, melyet egészen idáig a hóna alatt szorongatott, hirtelen  előrántott egy tele üveg jamaicai rumot. Azt  magasra emelve, hogy jól látható legyen és – Nos, ha senki sem kér belőle? – felkiáltással egy hatalmasat kortyolta flaskó tüzes tartalmából.

Mit mondjam? Pierre ezzel a világszámával,most egyáltalán nemlopta be magát egyikőnk szívébe sem. Elismerés helyet halk morgás és szítok szavak foszlányai szálltak felé a terem mind a négy szögletéből.

 

 

 

 

De Pierre-t cseppet sem zavarhatta a sikertelensége, mert a következő pillanatban, mintha semmit sem hallott, látott  volna, vidáman a tegnap elmaradt előadásába kezdett:

– Nos szépséges, táncos lábú Hölgyeim és koktélokkal vitézlő Uraim! Ugye lövésetek sincs arról, hogy mi, miért Didy barátunk képgalériáját látogatjuk meg minden egyes előadásom után? De még azt is  le merném fogadni, hogy arra sem tudjátok a választ, hogy az  ott begyűjtött színes élményeinkkel a „hónunk alatt”mi végre vonulunk át Didy képtárából Jozeph-ék tengerparti  bárjába karibi dallamokat hallgatni?

Pedig roppant egyszerű a válasz.

Még véletlenül sem  az isteni finomságú koktéljaik íze miatt, mint gondolnátok. Bár nem tagadom ezeknek a fűszeres illatú,  színes italoknak a szürcsölgetése, éppen úgy hozzájárulhat a karibi életérzés megismeréséhez, mint a mindent átitató varázslatos színeiknek és a tüzes ritmusú dallamaiknak hibátlan harmóniája.

 

 

 

 

 

 

Soha ne feledjétek el: a színek és dallamok harmonikus összhangjából fakadó érzelmi élményeink segítenek csak igazán megérteni ennek a varázslatos álomvilágnak az igazi „ízét” és a valódi szépségét.

Biztosan tudom, s ti is hamarosan érezni fogjátok, Isten ezt a tüneményesen színes világot, csak is azét teremtette, mert szerette volna megmutatni tékozló gyermekeinek, hogy miről is mondtak le a kezdetek kezdetén egy harapásnyi alma “édes ízéért”.

Már megint elkalandoztam – csettintett egyet a  nyelvével Pierre.

– Hol is tartottam?

-Nyugi-nyugi, ne erőlködjetek, már tudom is:

A tantervünk keretében azért látogatunk meg egy nap két ilyen illusztris helyszínt, mint a képtár és a bár, mert egy lakberendezőnek nem árt tudni,  hogy a színek és a hangok, bizonyos tulajdonságaikban, mint akár csak az ikertestvérek, alig különböznek egymástól. De ahogy  két egyforma nem létezik a világon, úgy bátran állíthatjuk, hogy a színek és a hangok, tulajdonságai sem azonosak.

 

 

 

 

 

– Este, lent a parton talán már mindannyian ráéreztettek arra a sajátságos harmóniára, mely ennek a varázslatos világnak mesés színárnyalatából, fűszeres illataiból s nem utolsó soron, barátaink elbűvölő, tüzes ritmusú dallamainak összhangjából fakad.

 

Ha mégsem, az csak azért lehet – vonta meg a vállát Pierre – mert esténként felborul ez az összhang a megivott koktéljaitok javára.

 

Senki nem tapsolt Pierre humorosnak szánt megjegyzésére, de ő ezt nem is várta, mert azonnal folytatta:

 

 

 

 

– Mind a fény (színek) – folytatta Pierre – mind pedig a hangok, egyfajta hullámzó mozgást utánozva terjednek. Amíg a fény az éter – addig a hang a levegő mozgásba hozatalával jut el hozzánk.

– Ha valaki netán nem tudná az éter, Arisztotelész megfogalmazásában az a „valami”; mely két vagy több anyag találkozásánál az üresen maradt részeket a térben kitölti.

– Hogy mi ez a „valami”? Há -át – vakarta meg Pierre a fejét – talán az öreg tudná csak megmondani, de ő már a mennyei bárban szürcsölgeti a finomabbnál – finomabb  koktéljait, én meg sajnos csak találgatni tudom. A helyzet az, hogy tudomány mai állása szerint Bozonnak mondják a fizikusok ezt a „valamit”, melynek ugyan anyagi jelleget tulajdonítanak, de kimutatni ennek ellenére mégsem sikerült még  senkinek.

 

Páran, a könnyebben sérültek közül, Arisztotelész neve hallatán kezdtek ébredezni.

 

 

 

 

 

– Ez a megtévesztő hasonlóság – folytatta Pierre – arra késztette néhány okos embertársunkat, hogy a hangok és színek azonosnak tűnő esztétikai hatásának magyarázatából bölcs következtetéseket vonjanak le, és elkezdjék keresni a közös jellemző tulajdonságaikat.

Így aztán az akusztikában használt hangközök fogalmát megkísérelték, a hangok rezgésszáma alapján, a színelméletben is átültetni.

 

 

Mit gondoltok mi lett a kísérletből?

 

Hát semmi.

 

– Ugyanis  hamar rájöttek ezek a bölcsek, hogy ezzel a módszerrel nem mennek semmire. A fülünk a hangokat fizikai úton, a levegő rezgésének segítségével fogjuk fel, míg ellenben a szemünk a fényrezgéseket a kémia segítséggel, vagyis vegyi anyagok bomlásának közvetítésével érzékeli.

 

 

 

 

 

Idáig érthető, vagy igyunk rá egy kortyot?- kérdezte váratlanul Pierre.

Nem sokáig hagyta kérdését válasz nélkül, mert már nyitotta is Joseph trombitájának tokját és benne megbúvó rumos flaskából megint csak jó ízűn, egy hatalmasat kortyolt az egészségünkre.

– Hát erről ennyit – mondta, miután keze fejével  szárazra törölte a szája sarkait, aztán  az üveget gondosan visszaágyazta a trombita biztonságot nyújtó puha ágyába. Mikor végre elkészült ezzel  a kényes művelettel is, hirtelen az előtte ülő  fekete barátjához fordult:

 

– Joseph, te is érted, hogy mi a különbség a trombita és a festőecset között?

– A megszólított zenész ahelyett, hogy szólt volna egy szót is, a pofazacskóit óriásira dagasztotta levegővel s, hogy a két bőrzsák szét ne durranjon a képén, a tartalmát egy szuszra belepréselte a csillogó – villogó rézcsövének  fúvókájába.

Mondanom sem kell a terem levegője a hangszer hangjától olyan rezgésbe jött, hogy még Liannáék is lélekszakadva rohantak át a szomszédos előadóteremből.

Linna látva, hogy csak a szokásos dili veri fel a ház csendjét, öklét Joseph felé rázva, dühösen becsapta maga mögött, szegény, semmiről sem tehető, terem ajtaját.

– Nem is én kezdtem – dörmögte az orra alól a tagbaszakadt, jóságos tekintetű, rászedett zenész.

 

 

 

 

 

Az asztal körül az eddig még mindig bóbiskolók, mint jómagam is, a történtek hatására most már végérvényesen felébredtünk.

 

Pierre meg látva csodát mosolyogva  kezet rázott a trombita mesterével.

 

-Ezek után, hogy már mindenki velünk van, lássuk a leglényegesebb eltéréseiket a fény, vagyis a színek és a hangok tulajdonságainak.

 

 

Tudni illik, hogy a színek és a hangok rezgésszámaiban óriási az eltérés. Míg a hangok rezgésszáma másodpercenként 30 – és 24,000 Hz között változik – zenei hangok esetében, természetesen csak 32 és 4000 Hz között – addig a színeknél a legszélső, még látható vörös fény rezgésszáma is: 407 billió Hz, a másik végen, a még szintén látható ibolyáé meg: 793 billió Hz.

 

 

 

 

 

De nem csak a rezgésszámokban észlelhetjük a különbségeket – csapott az öklével egy nagyot az asztalra Pierre – hanem a kiterjedésükben is. Ugyanis, míg a hangok rezgésszáma hét oktávon belül változik, addig a fény rezgésszámának változása még egy oktávnyit sem képes módosulni.

 

 

Míg a fülünk a zenei hangokon innen és túleső (32 – 4000 Hz) légrezgéseket is képes felfogni, addig a szemünk, a fény estében, az ilyen szélsőségre képtelen.

 

 

 

 

 

 

 

Joseph erre megint egy tust fujt a hallgatóság legnagyobb megrökönyödésére, de hogy tompítsa a hangszeréből előtörő sivalkodás fájdalmas élményét, nyomban hozzáfűzte:

– Na, látjátok bútortaszigáló testvéreim, mennyivel gazdagabb élmény vár rátok a bárban, mint szegény Eduárdó barátunk csökött “képbarlangjában”?

Nem egészen ügy van az, te trombitás – vágott vissza nyomban Pierre, hogy lehűtse zenész barátja forrófejűségét.

 

 

– Azt bizony el kell ismerni, hogy a fülünk sokkal finomabb megkülönböztetésekre képes, mint a szemünk, s egy olyan gyakorlott hangász, mint te, nem csak hogy az akkordok egyes hangjait, vagy képes könnyedén megkülönböztetni egymástól, de még a bandád minden egyes szólamának hangjait is, mely szólamokat pedig más – más hangszeren játszanak a fiúk.

 

 

 

 

 

Azt is bevallhatjuk, hogy ezzel szemben mi lakberendezők és festő barátaink a kevert színek alkotó elemeit, vagyis azok komponenseit, soha sem leszünk képesek külön – külön látni. Legfeljebb, csak sejtjük benne azok létezését.

 

 

Azzal felénk fordult és vigasztalón hozzátette: – de azért, kedves ivó cimboráim nektek sem kell elkeseredni, ugyanis megsúgom nektek, erre  maga, még Leonardo mester, sem lett volna képes.

A lakberendezőknél, csak most esett le a „tantusz” és tört elő mindannyiunk lelkéből egy mély, megnyugvást jelentő sóhajtás. Talán még sem vagyunk alantasabb rendű – rangú népség, mint a zenész barátaink?

 

 

 

 

Pierre, hogy kisebb rendű érzéseinket végleg magunk mögött hagyjuk  a lakberendezők érdekében elkezdett védőbeszédjét tovább szőtte :

Hiszen, ha jól belegondolunk, miért is lennénk mi lakberendezők és festők csököttebbek, mint hangász barátaink?

A harmóniába olvadt hangokat, ha csak valaki nem botfülű, akkor külön – külön is képes meghallani, ám a legzseniálisabb festő, a kevert színbe összeolvadó komponenseket, még nagyítóval sem képes szétválogatni.

Vagy van talán itt olyan zenész, aki erre vállalkozna?

Mivel senki sem jelentkezett Pierre egy egyszerű példával toldotta meg fejtegetésének magvas mondanivalóját:

 

– A gyorsan forgatott színkörből lett homogén szürkét, szem nem létezik a világon, amelyik ismét alkotó komponenseire tudná bontani.

 

 

 

Viszont egy zenész, ha rosszul intonál egy kvintet, mindenki azonnal észreveszi, hogy hamisan játszik. Még egy lakberendező is – tette hozzá Joseph-re vigyorogva.

– Talán még én is. pedig nekem aztán teljesen botfülem van.

 

 

Elmondhatjuk tehát, hogy bármely szín esetén egy árnyalatnyi eltérés az eredetitől, soha sem lesz egyenlő a világvégével. Ettől még a festett kép, vagy egy berendezés összképének a hangulata nem fog katasztrófát okozni. Nem úgy a hamis hang a zenében.

Hát kérdem én, akkor kinek a művészete magasabb rendű?

 

– Nos, ne törjétek a másnapos fejeteket, ugyanis éppen a hangok és a színek, tulajdonságaiban mutatkozó eltérések tették lehetővé, mindkét hangulati elem magas fokú művészetének a kialakulását.

– Így születhettek mindkét művészeti ágban olyan világhírű alkotások, melyek nélkül az emberiség még mindig a primitív lét szintjén tengethetné egysíkú „szürke” életét.

 

 

 

 

Gondoljatok csak bele, mi lenne, ha a hangok is éppen úgy összefolynának fülünkben, mint akárcsak a színek a szemünkben?

Akkor bizony nem létezne zene és dallam. Akkor a különálló hangok összhangzata helyett, csak egy fülsértő zűrzavaros zúgást, zsongást hallhatnánk. És „Vica – versa”…

 

A színeknél, ha n nem létezne a tónushatás ,  akkor bizony a színes valóság átmeneteinek finomabb, harmonikusabb esztétikai élményéről mondhatnánk le, méghozzá arról az élményről ,  mely a művészi munkában a  hatáskeltésnek igazi varázsa.

 

 

 

 

Legalább is ezért dolgozunk. Ezért igyekszünk egy – egy lakásberendezés hangulatának megtervezésénél a térhez és lakója egyéniségéhez illő legharmonikusabb színképterveket elkészíteni.

 

Pierre -t szemmel láthatóan kimerítette önmaga kérdéseinek folyamatos megválaszolása, mert még ki sem mondta az utolsó szavait, a kezével már is Joseph trombita tokját kereste, melyet hamarosan meg is talált.

– Megérdemlem – gondolhatta magában, mert a kezében megcsillanó palack nyakán a kupakot egy gyilkos mozdulattal megint csak lecsavarta…..

A rossz nyelvek szerint Pierre -t másnap reggel is többen is a kerti asztalra borulva látták édesdeden szunyókálni.

 

 

 

 

 

Miért nem jött fel a szobájába aludni? Örök rejtély maradt számunkra.

 

Naplójegyzet: Horváth Tamás

Szerző: Horváth Tamás

Szólj hozzá Te is!

slots